Kutyakaja felajánlás állatmenhelyeknek

600 adag kutyaeledellel és egy adományozói oldallal igyekszik könnyebbé tenni az állatotthonok helyzetét a PetChef.

Kétszázötven kilogramm eledellel támogatott öt, a járvány miatt súlyos takarmányhiányban szenvedő állatotthont a PetChef, amely kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készít főtt kutyaeledeleket, és melyet bárhová helybe szállítanak az ország bármely pontjára.

Az ACG Reklámügynökséggel összefogva egy online adományozói felület is létrehoztak, ahol bárki követheti példájukat, aki szívesen támogatná a rászoruló négylábúakat.

A járvány miatt az állatmenhelyek is nehéz helyzetbe kerültek – erre a Magyar Állatvédők Országos Szövetsége közleményben hívta fel a figyelmet: az állatvédelmi civil szervezet által fenntartott menhelyek korábban közkonyhák (pl. iskolák, óvodák) ételmaradékaiból oldották meg az állatok etetését, ez azonban teljesen ellehetetlenült mostanra. Ebben a nehéz helyzetben igyekezett segíteni a PetChef – akik kifejezetten a kutyák igényeire szabott, természetes és minőségi alapanyagokból készülő, tartósítószerektől és ízfokozóktól mentes eledeleket készítenek – és az ACG Reklámügynökség, amelynek csapata létrehozott egy olyan támogatói felületet , ahol az adományozók meghatározhatják, hogy mennyi eledellel kívánják segíteni a kiválasztott menhelyet.

 

(forrás: ACG Reklámügynökség Kft.)

Neked is van felajánlásod?

Életre hívtuk a doingGood mozgalmunkat, amely segítségével felületeket tudunk biztosítani a segítő szándékú felajánlásoknak.

Ha Ön felelős cégvezető, aki termékét, szolgáltatását ingyen tudja biztosítani a lakosság részére, legalább nagyvárosi, kerületi méretben, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy hírt tudjunk adni róla.

felajanlas@doinggood.hu 

Kövess minket a Facebookon is!