Két tonna méz egészségügyi dolgozóknak

Kétezer kilogramm mézet adott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

Az akciócsoport közleménye szerint a méz átadásakor Bross Péter, az OMME elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében, majd a magyar méhészek nevében megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.

Révész Máriusz, az akciócsoport vezetője úgy fogalmazott: az emberek felismerték, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és olyan társadalmi összefogás jött létre, amelynek során "mindenki a bajba jutott honfitársaink segítségére siet, illetve támogatja azokat, akik a járvány elleni védekezés első sorában teljesítenek szolgálatot."

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen módon hozzájárulhatnak a járvány elleni küzdelemhez, és támogathatják a frontvonalban dolgozókat - olvasható a közleményben.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke mézet ad át Győrfi Pálnak, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének, mellettük Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

(forrás: Store Insider)

Kövess minket a Facebookon is!